Észak-budai agglomerációs ingatlanok
Észak-budai agglomerációs ingatlanok
Érdekes kérdés, ugyanakkor magától értetődő is.
Beszélhetünk az uralkodó szélirányról, meg arról, hogy minden nagyváros észak-budai része a legdrágább környék, illetve arról is, hogy kinek mit jelent az észak-budai agglomerációban lakni. Mármint az észak-budai agglomeráció egyes településein. Mert az sem mindegy ám!
Számunkra az ideköltözés azt jelentette, hogy Budapest budai oldalán, viszonylag jó levegőben, Budapesti iskolákat és munkahelyet tömegközlekedéssel is könnyen megközelítve, de mégis megfizethető áron juthassunk lakhatáshoz. A tömegközlekedés számunka a kötött pályát, tehát a HÉV-et jelentette.
Aztán úgy hozta a sors, hogy Pomáz belénk botlott, egy új lakópark személyében. Lakást kerestünk először - házról álmodni sem mertünk - és ez a lakóparki akkor még új építésű lakás szó szerint felkínálkozott nekünk. Ideális volt, minden elképzelésünket megvalósította de az ára kicsit magasabb volt, mint a lehetőségeink. Belefutottunk tehát ugyanabba, amiért mos másokat kárhoztatok. Csak éppen mi hoztunk egy kompromisszumot: két lakásos családi házat vettünk, ahol nem hatvannégy, hanem csupán egy másik családdal kellett összeköltöznünk, saját kerttel, egyebekkel, és jóval nagyobb lakással, mint amilyen a lakóparki lakás lett volna. Meghoztunk a döntést: kicsit régebbi, kicsit távolabb a HÉV-megállótól, mint gondoltuk eredetileg, de 97 nm helyett 160 nm, nappali + két fél szoba helyett nappali + négy szoba, és még sorolhatnám. Viszont 28 millió helyett 20 milláért.
A döntés tehát kompromisszumokkal, de megszületett, beköltöztünk, és azóta is boldogan élünk az otthonunkban. Ismétlem, kompromisszumok árán, de beköltöztünk!!!
Aztán elkezdtünk a környéken ingatlanozni. Igen, ingatlanos vagyok, aki most próbálkozik azzal, hogy kielégítse azon családok igényeit, akik a környékre akarnak költözni. De sajnos sokan vannak, akik bocs, nem a környékre, hanem SZENTENDRÉRE!!! Mert a lakcímkártyán fontos ám, hogy SZENTENDRE legyen, és ezért akár kétszer annyit is hajlandóak fizetni, mint más, környékbeli településen. Na ezért ilyen drága Szentendre. Meg azért, mert minden hétvégén tömve van kirándulókkal (akik szerint a Szentendrei út dugós, de erről külön blogot lehetne nyitni), nem tudnak egymástól parkolni, lépni, de milyen szép a Dunapart, meg az a négy kockaköves utca, amit belvárosnak hívnak, költözzünk ide! Csak egy kicsit kellene körülnézni kicsit távolabb ettől a négy utcától.
Hogy Budakalász miért drága? Fogalmam sincs, tizenakárhány év ingatlanozás után sem értem, hogy miért kerül többe egy ház Budakalászon, min az istenített Szentendrén, vagy akár Budapest III. kerületének peremén, Békásmegyer-ófaluban. Vannak elképzeléseim, vannak tapasztalataim, de ezt csak akkor írom le, ha nem perel be senki azért, mert van véleményem, és olyan, ami esetleg sokaknak nem tetszik.
Pomáz nem drága. Lényegesen olcsóbb, mint a többi település a környéken, mégsem szeretik. Hogy miért? Mert sok a cigány. Mondják ezt azok, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy milyen a település szerkezete, összetétele, kultúrája, csak végigrohannak a főúton, mert Dobogókőre kell menni kirándulni. Semmivel nem több a roma, mint máshol, személyes tapasztalatom pedig az, hogy normális, kultúrált emberek, és nem a faji hovatartozás dönti el azt, hogy valaki milyen emberré válik. Ez is megérdemelne egy blogot.... Szóval ez Pomázon nem probléma, csak azoknak, akik nem tudnak róla semmit. De azoknak ez bárhol probléma lenne.
Pomáz mindig is egy multikulturális település volt, élnek is magyarok, szerbek, németek, tótok, romák, és még számos nemzetiség, békében egymás mellett, soha semmiféle problémát nem okozott, sőt, színes kultúrális programokat lehet élvezni ennek a sokszínűségnek köszönhetően.
Csobánka, Leányfalu és Tahitótfalu, nagyon szép települések, egyetlen problémával, hogy nem könnyű a tömegközlekedés még a HÉV-ig sem. Ritkán járnak a buszok. Ennyi. És sokba kerül a HÉV-ig eljutni. Ezért ezeken a településeken is viszonylag alacsonyabb áron lehet családi házhoz is jutni, de a közlekedés hiánya sokakat elriaszt.
Üröm - hát Üröm már megint más kérdés, nem a HÉV-vonala, de mégis észak-budai agglomerációs település, ahol vannak nagyon régi utcák, forgalmas, hangos helyek, és vannak igazi elit negyedek is. Ennek megfelelően színes az ingatlanpaletta az árakat tekintve, de itt is figyelemmel kell lenni arra, hogy pontosabban hol is van az a házikó vagy lakás, amit meg kívánunk vásárolni.
A települések nagyjából és érintőlegesen letudva, ha valakit érdekel, hogy egy ingatlanos szemszögéből hogyan kellene új lakhatást keresni, szívesen segítek.